Az 1848–1849. évi magyar forradalom és szabadságharc politikai, valamint katonai vezetői között vannak jól ismertek, és olyanok is, akikre jobbára a feledés homálya borult. A kötet főszereplője, Aulich Lajos ez utóbbiak közé tartozik. Noha minden október 6-i megemlékezés során az aradi vértanúk névsora rendszerint az ő nevével kezdődik, az átlagember ennél többet igen ritkán tud róla. Személye és tevékenysége révén sem a szabadságharc alatt, sem pedig utána nem került sosem tüzes viták középpontjába, gyenge magyar nyelvtudása miatt pedig jóízű anekdoták sem maradtak fenn róla. A nagy hadvezérek és politikusok árnyékában a szolgálatot a „másodvonalban” a maga szerény, szófukar és csendes módján a „Nagy Év” során mindvégig kiválóan ellátó, a haza érdekében mindenkivel együttműködésre kész Aulich tökéletesen alkalmas volt arra, hogy az utókor gyorsan napirendre térjen felette, és néhány évtized után jórészt elfelejtse. Pedig a pozsonyi német polgárcsaládból származó tábornok nem volt hétköznapi személyiség. Az önálló Magyarország harmadik hadügyminisztere, a vezérőrnagyi rendfokozatot elérő Aulich Lajos azon kevés ember közé tartozott, akivel a szabadságharc majdnem összes fontos szereplője elégedett volt, aki egyszerre volt erényes polgár és kiváló katona. Elnyerte mind a politikai, mind a katonai vezetés bizalmát éppúgy, mint az alá beosztott tisztekét és egyszerű katonákét. Képességeit, tevékenységét és emberi tartását elismerte Kossuth Lajos, Görgei Artúr, vagy a gyakran összeférhetetlen Damjanich János mellett az ellenfél is; maga az aradi cs. kir. hadbíróság hadügyésze, Karl Ernst törzshadbíró nevezte felterjesztésében „kiváló embernek”. Ez a kötet kísérletet tesz arra, hogy ezt a némiképp „rejtélyes” személyiséget és a szabadságharc alatti megkerülhetetlen tevékenységét jobban megismertesse a közvéleménnyel, és ezzel megvalósítsa Katona Tamás, a kiváló hadtörténész elképzelését, aki méltó emléket akart állítani az életüket az önálló polgári Magyarországért feláldozó aradi vértanúknak.