A császári királyi 6. huszárezredet 1734-ben gr. Károlyi Sándor lovassági tábornok, volt kuruc generális állította fel saját költségén. A napóleoni háborúk végéig különböző „ezredtulajdonosok” neve alatt vitézkedtek huszáraink, 1814-ben pedig a Habsburgok I. Vilmos Württembergi koronaherceget majd királyt nevezték ki „tulajdonosnak”. Innentől 1849-ig azután meg is tartotta elnevezését a felerészben idegen nemzetiségű tisztikar, és a Tiszántúlról származó színmagyar legénység, akik „Vürt-embereknek” hívták magukat...
A 6. (Württemberg-) huszárezred tisztikarának 60 fős induló létszámából 19-en szolgálták végig a haza ügyét. Ezek és a legénység soraiból felemeltek kiválóan megállták helyüket, ketten tábornokok lettek – Répásy Mihály és Lenkey János –, többen pedig hadtest-, és hadosztályparancsnoki beosztást töltöttek be.
Az ezred induló létszáma 1848. június 30-tól a 8 században ténylegesen 1068 fő. Bő egy év múlva, az utolsó ütközetek idején és a fegyverletételkor 12 században és két különítményben (Kerepesen és Vállaljon) összesen 1793 fő 1437 lóval viselhette a „Vürt-ember” megtisztelő elnevezést.
Győzelmeikért a legkiválóbbak kitüntetésben részesültek.
A II. osztályú Katonai Érdemjelet ketten, Répásy Mihály és Károlyi Miksa kapta meg. A III. osztályú Katonai Érdemjelet Bemtől kapta meg az 1. őrnagyi osztály, ezen kívül 21 Württemberg-tisztnek (Lőrincz őrnagynak kétszer is!), 23 altisztnek és közhuszárnak tűzték ki a mellére, 3 tisztet pedig felterjesztettek, de már nem kaphatták meg.
Mindezek alapján bátran mondhatjuk, hogy a 6. (Württemberg-) huszárezred az 1848-49-es magyar szabadságharc legkiválóbb lovassági alakulata volt. Becsülettel és vérükkel vívták ki a kortársaik és a későbbi korok elismerését.